Újabb zöldberuházásokat tervez a Gyulai Várfürdő

A jövőben a termálkutakból “melléktermékként” feltörő gázt szeretné elektromos árammá alakítani a Gyulai Várfürdő Kft., amely a napokban vette át az Európai Fürdőszövetség 2015-ös innovációs különdíját.

    A 2013 végén megnyitott AquaPalota családi élményfürdő üzemeltetéséhez még nem használtak földgázt, ugyanis a gyógymedencék használt, de még meleg vizét hőszivattyúkkal hasznosítják, és ezzel a hulladékhővel fűtik az új egység medencéit és helyiségeit. Emellett a légkezelő rendszerekbe hővisszanyerőket építettek be. Most már a villamosenergia-költségek csökkentésén dolgoznak, gázmotorok segítségével alakítanák át a termálkutakból feltörő gázt elektromos árammá.     Az AquaPalotával a többségi önkormányzati tulajdonú cég létrehozott egy nemzetközileg is vonzó turisztikai attrakciót, amivel  hozzájárult a környezeti fenntarthatósághoz és a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséhez – áll a közleményben.     Az Európai Fürdőszövetség ezért innovációs különdíjjal jutalmazta a céget, amelyet a napokban Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár adott át a fürdő igazgatójának. A független nemzetközi zsűri német, portugál és litván fürdők mellett Magyarországról egyedüliként jutalmazta a díjjal a  Gyulai Várfürdőt.
A fürdőbe 2014-ben 556 ezer vendég váltott jegyet, 21 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Az AquaPalota a várt 100 ezer helyett 173 ezer látogatót vonzott, az értékesítési árbevétel tavaly nettó 1 milliárd 93 millió forint volt, 43,3 százalékkal haladta meg az előző évit – közölte a cég.