Váci Világi Vigalom – Több mint kilencven program várja a közönséget

Több mint 90 programmal várja a közönséget a Váci Világi Vigalom július 17. és 19. között. Az összművészeti fesztivál kínálatában színházi előadások, koncertek és kiállítások is szerepelnek.

    Fördős Attila (Fidesz-KDNP), Vác polgármestere a fesztivált beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte: a színvonalas programokon, amelyekkel minden korosztályt el akarnak érni, egyszerre mutatkoznak be az ország és a térség legkiválóbb művészei.
A fesztivál ingyenes rendezvényeinek a történelmi belváros és a Duna-part mellett a város legszebb épületei adnak otthont – hangsúlyozta a polgármester, hozzátéve, hogy az esemény megvalósításához az önkormányzat 25 millió forinttal járult hozzá.
Retzler Péter, a szervező Madách Imre Művelődési Központ (MMIK) igazgatója elmondta, hogy a 4 színpadon zajló műsorok mellett 6 templomi koncertet, 23 kísérő rendezvényt, valamint 21 állandó és időszaki kiállítást tekinthetnek meg a fesztivállátogatók.
A kulturális programsorozat kezdetét a Székesegyház óratornyában felhangzó reneszánsz és barokk fanfárok jelzik, ezt követi a nyitó hangverseny a Székesegyházban, illetve a térség hagyományőrző néptánccsoportjainak felvonulása a belvárosban, amelyet a nyitó ceremónia után közös örömtánc követ a főtéren.
A háromnapos kulturális esemény fellépői között lesz mások mellett Deák Bill Gyula, a Tátrai Band, a Korál, a Hot Jazz Band és a Magna Cum Laude. Az idei évben nemzetközivé válik a fesztivál – mutatott rá az igazgató -, az Antwerpeni Ifjúsági Zenekar mellett igazi kuriózum érkezik, a japán Bronze zenekar.
“Az országosan ismert művészek, külföldi előadók mellett azonban fontos szerepet kapnak a helyi alkotók, művészeti csoportok, zenészek is, betekintést engedve a város színes kulturális életébe” – hangsúlyozta Retzler Péter.
A kézműves foglalkozások, gyerekműsorok mellett gyerekudvar várja a kicsiket a Görög templom udvarán, ahol népi játszótér épül, de üvegfúvóval is találkozhatnak a mesterségek bemutatkozásán, míg a fiatalok szórakozását az első alkalommal bemutatkozó VácMyLife színpad biztosítja, melyen helyi és környékbeli fiatal tehetséges könnyűzenei formációk és dj-k szerepelnek.
Az állandó gyűjtemények mellett számos alkotóművészeti kiállítás és esemény várja az érdeklődőket, köztük a FORTE Fotóklub Vác és a Váci Nemzetiségi Alkotótábor.
A 23. Váci Világi Vigalmat izgalmas gasztronómiai kínálat és vásári forgatag teszi teljessé – tette hozzá Retzler Péter.
A programokról részletesen a vacivigalom.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.